A Magyar Bankszövetség a Pénziránytű Alapítvánnyal együttműködve 2014/2015-os tanévben indította el a PÉNZ7 programot. A veszprémi Hriszto Botev Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában azóta minden évben Vékony Istvánné vezetésével megrendezésre kerül az esemény.
A program elején, Vékony Istvánné, Erika néni tartotta a tanórákat, amihez minden segítséget megadtak a szervezők. Az utóbbi években banki önkéntesek is segítik a pedagógusok munkáját, ezzel is rendhagyó tanórákat teremtve az iskolákban.
A változatos interaktív feladatokon keresztül a diákok mélyebb bepillantást nyerhetnek a pénz, a hozzájuk kapcsolódó, a néha bizony misztikusnak tűnő, fogalmak világába.
Az idén az általános iskola felső tagozatában a Pénzügyi Életleckék témának köszönhetően a gyermekek hétköznapi példákon, játékos feladatokon keresztül megismerhették többek között a hitel, az adós, a kezes, a törlesztés, az önerő, a kamat, a THM, a jelzálog fogalmát. A tanórákon tapasztalható volt, hogy sok diák tájékozott a családjukat érintő pénzügyekben.
A Botev iskolában 2024-ben a PÉNZ7 program három osztályban Vékony Istvánné, Erika néni szervezésében, két osztályban Bódiné Csordás Bernadett szervezésével valósult meg. Az idei tanévben két önkéntes tette különlegessé az interaktív tanórákat. Ez úton is köszönjük Németh Zsuzsannának, az MBH Bank Nyrt. fiókvezetőjének és Borbély Rolandnak az Opswat Kft. szoftverfejlesztési csoport vezetőjének a munkáját!


A 4.a osztály igényes és magas színvonalú műsorával emlékeztünk meg az 1848. március 15-ei eseményekről iskolánkban.
Felkészítő tanárok: Szeli Szandra és Böczné Palotai Bernadett
Gratulálunk a tanulóknak és tanáraiknak!
A műsorról készült videó IDE kattintva tekinthető meg.




Cikk folytatása
Falu Tamás: Március 15-e
(részlet)
Zászlót készítettem
rajzoltam, festettem
ahogyan csak tudtam
legjobban, legszebben.





Az 1.c osztály március 7-én az Egry úti óvoda német nemzetiségi csoportjaival együtt megtekintette az Álomzug Társulat kétnyelvű Kesztyű c. meséjét. A gyerekek, amellett, hogy nagyon élvezték a magyar és német nyelven előadott mesét, találkozhattak korábbi óvó nénijükkel és óvodás társaikkal is. Köszönjük a meghívást, nagyon jó program volt!
Játékos tanulás ovisokkal és iskolásokkal
A Nemzeti Tehetség Program keretén belül (NTP-TEHETSEG-23-0067) március 5-én közös foglalkozást tartottunk a Veszprémi Egry Úti Körzeti Óvoda Micimackó csoportjának és a Botev iskola diákjainak részvételével. Célunk a külső világ megismerése volt matematikai és művészeti tartalmú tapasztalatokkal.
Az ovisok és az iskolások tanulópárokat alakítottak ki, ahol az iskolás tanulók mentorként működtek. A párok kialakítása az ovisok szimpátiája alapján történt. A párok a feladatok során folyamatosan együttműködtek, a pedagógusok facilitátor szerepben segítették munkájukat. Az óvodai szokásrendhez alkalmazkodva Husztiné Kiss Andrea óvodapedagógus mesével hangolta rá a kis és nagy gyerekeket a foglalkozásra. Köszönjük szépen támogató segítségét!
A tengelyes szimmetria felfedezését játékos feladatokkal próbáltuk elérni:
- “Tükörfestéssel” pillangót készítettek az óvodások. (Pontok, vagy fél alakzatok festése félbehajtott lapra, majd lenyomkodással átvitele a lap másik felére.) Jó volt látni az élénk színű megelevenedett pillangókat.
- “Tükörmozgás” során az általános iskolás tanulók által mutatott mozgásokat kellett az ovisoknak utánozni tükrösen.
- A foglalkozás végén ”Tükörlegózást” játszottak a gyerekek. Az iskolások által kirakott legó ábrák tükörképét nagyon ügyesen kirakták az ovisok.
Biztosak vagyunk abban, hogy az óvodások új ismeretekkel, tapasztalatokkal gazdagodtak. Formálódott a gyermekekben alakuló matematikai szemléletmódot, a matematikai jellegű tevékenységekhez való pozitív viszonyulás. Fejlődött kézügyességük, finommotorikájuk.
Alkalmaztuk a látás, hallás és tapintás útján történő tanulást. A gyerekek kreativitása és fantáziája jól látszik a megvalósult alkotásokon.
Az iskolások képesek voltak segíteni az ovisok munkáját. Fejlődött empátiájuk, türelmük, toleranciájuk. El tudták magyarázni a tükrözés lényegét az ovisoknak és ezzel fejlődtek verbális kommunikációs képességeik is. Minden gyermek és felnőtt nagyon jól érezte magát és megfogalmazódott az igény újabb közös foglalkozások megvalósítására.
Décsy Dóra, Zongor Klára
A többi fényképet IDE kattintva tekinthetik meg.





