Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Filipovitsné Jankó Aranka, iskolánk egykori igazgatóhelyettese, hosszú éveken át szeretett és tisztelt matematika-fizika szakos tanára elhunyt. Emlékét, elhivatottságát, az intézményünkért végzett áldozatos munkáját tisztelettel és szeretettel őrizzük.

Juhász Gyula: Consolatio
Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként.
Július 12–18. között iskolánk 26 felső tagozatos diákja egy felejthetetlen hetet töltött a Felső-Tiszán Szabó László tanár úr szervezésében. A vadregényes Túron, majd a Tiszán eveztünk, miközben gyönyörű tájakat fedeztünk fel, és rengeteg közös élménnyel gazdagodtunk.
Több, mintkét hónap tervezés, előkészület és festés után végre megújult iskolánk emeletén a 2,5 x 4 méteres fal. Az alkotáson Veszprém ikonikus épületei és jellemző eseményei, képei kerültek megjelenítésre. A művet kezdetben négy 7.b osztályos lány (Ovádi Szandra, Banicz Olívia, Lajos Lujza és Bita Borcsa) kezdte megrajzolni majd festeni, végül csatlakozott hozzájuk Pfeffer Marina, Kuchanova Dariia, Zsemle Gréti és Szilli Panna (7.c).
Köszönjük a fantasztikus munkát és kellemes nyarat kívánunk mindenkinek!


A videó a képre kattintva érhető el:

A nyolcadik évfolyam búcsúzóul emlékfát ültetett, amely jelképként őrzi majd az itt eltöltött éveket. Együtt nő tovább mindazzal, amit magukkal visznek: élményekkel, kihívásokkal, barátságokkal.
