Lelkes környezetvédőink
Őszi szünetre kapták szorgalmi feladatnak a 7. d osztály tanulói, hogy készítsenek plakátot a légszennyezés témakörében. Egyénileg vagy párban is lehetett dolgozni.

Őszi szünetre kapták szorgalmi feladatnak a 7. d osztály tanulói, hogy készítsenek plakátot a légszennyezés témakörében. Egyénileg vagy párban is lehetett dolgozni.

„Évente egy nap szenteltessék a madarak és fák védelmében”
Hazánkban minden év május 10-e a „Madarak és Fák Napja”. Ez a nap több mint száz éve a természet és az élővilág védelmének napja Magyarországon. A „Madarak és Fák Napja” az egész természet ünnepe, amikor mi, emberek azt ünnepeljük, hogy testvérei vagyunk minden élőlénynek a Földön.
Azonban nemcsak ezen a napon kell gondolnunk a madarakra és a fákra.
A hétköznapokon is figyelnünk kell „hallgatag” és „énekes” társainkra. Nemcsak azért, mert a fák oxigént termelnek, port szűrnek meg, vagy a városokban a zajvédelemben is fontos szerepük van.
Nemcsak azért, mert a színes, gyönyörű madarak éneke, s a fák zöldje nyugtatja az embert. Azért is, mert ezeknek az élőlényeknek a sorsát egyre inkább befolyásolja a mindenen uralkodni vágyó ember, az év többi, háromszáz-egynéhány napján is.
A képre kattintva egy játékos feladatot találsz, melyből megtudhatod, hogy a Botev - mint Örökös Ökoiskola – hogyan kapcsolódik évek óta ehhez a jeles naphoz.
Jó szórakozást!
Az első Föld napját, Denis Hayes amerikai egyetemista kezdeményezésére, 1970. április 22-én, azaz pont 50 évvel ezelőtt rendezték meg.
Ekkor 20 millió amerikai emelte fel a szavát a természetért. Az USA-ban szigorú törvények születtek a levegő és a vizek védelmére.
Számos környezetvédő szervezet alakult. Több millió ember tért át ökológiailag érzékenyebb életvitelre.

Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?
Így hangzik a Föld napja mozgalom egyik jelmondata. 1990 óta Magyarországon is évről évre egyre többen érzik úgy, legalább megpróbálják – és legalább a Föld napján, április 22-én tesznek valamit ennek érdekében: fát ültetnek, rajzpályázatot hirdetnek, környezeti vetélkedőt, patak- és falutakarítást szerveznek, valamelyik zöld szervezethez csatlakoznak, vagy saját szervezetet alapítanak. És ez a Föld napja mozgalom legnagyobb sikere: hogy helyi igény szerint, helyi kezdeményezésre szerveződnek a Föld napi programok, és ma már nem csak a Föld napján.
Ebből az alkalomból mi is készültünk kicsiknek és nagyoknak! (Bár, egymás feladatait is meg tudják oldani, ha ügyesek és kreatívak.
A kicsiknek egy Föld napi színezőt ajánlunk, melyet LETÖLTÉS UTÁN ki lehet nyomtatni, vagy akár Paint programban megnyitva kiszínezni.
A nagyobbaknak az INNEN letölthető Föld napi szabadulószobát ajánljuk.
Töltsd le (lehetőleg számítógépre, laptopra), nyisd meg, kapcsold be a hangszórókat, válaszolj ügyesen a kérdésekre, gyűjtsd össze az elhagyatott kastély szobáiban elhagyott betűket (írd fel egy papírra!), és küldd el a megfejtést neveddel, osztályoddal együtt a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre, hogy megkaphasd az okleveledet!
Jó szórakozást!
Nagy örömünkre szolgált, hogy rengeteg, szebbnél szebb plakát érkezett a felhívásunkra.
Születtek nagyon egyedi munkák, de a lényeget mindenki megértette és szépen megoldotta a feladatot.
Hamarosan érkezünk a következő „kihívással”, addig is jó pihenést a tavaszi szünetre, és áldott húsvétot kíván minden tanulójának:
a Botev iskola Öko munkaközössége
Takács Botond, 5.c osztályos tanulónk munkájára kattintva megtekinthetitek a többi plakátot is.
Bár a nemrég Magyar Filmdíjat nyert Vad erdők, vad bércek mozipremierjét a koronavírus-helyzetre tekintettel későbbre halasztják, az alkotók gondoltak az otthon maradókra is: ingyenesen elérhetővé tették három korábbi természetfilmjüket, a Vad Szigetközt, a Vad Kunságot és a Tiltott zónát.
A filmek rendkívül szépek, és segítségükkel kicsit kiszakadhatunk a négy fal közül - még ha csak képzeletben is!
Ajánljuk kicsiknek, nagyoknak egyaránt!
Kattints a képre!
Március 22. a Víz világnapja, amiről így, a digitális tanrend mellett sem szabad megfeledkeznünk!
A szorgalmasabbaknak egy szorgalmi projektfeladatot ajánlunk a figyelmébe, melyért alsó tagozatban a tanító néni, 5-6. évfolyamon a természetismeret tanár, 7-8. évfolyamon pedig a biológia vagy a földrajz tanára (a tanuló döntheti el) fogja ötösben részesíteni az igényes munkákat.
De lássuk, mi is a feladat?
Miután már mindenki túljutott a digitális tanrend első hetének megpróbáltatásain, egy kis virtuális "fotókihívásra" invitálunk Benneteket.
Ha a tanulás mellett van kedvetek és időtök, végezzetek megfigyeléseket a kertben, az udvaron (messzire ne bóklásszatok, #maradjatokotthon, de azért egy kicsikét ki lehet menni friss levegőt szívni.)!

